Vajon miért írunk emlékkönyvet?

Azért, hogy mások elolvassák?

Akkor miért lakatoljuk le és dugjuk fiók, szekrény, vagy láda mélyére?

Magunknak, hogy segítsen visszaemlékezni fontos dolgainkra?

De hiszen a fontos dolgok emléke akkor is velünk tart, ha nem akarjuk.

Kinek írjuk naplónkat, emlékkönyvünket?

Családtagjainknak? Testvérnek, szülőnek? Barátoknak?

Akkor miért sértődünk meg, ha beleolvasnak, miért érezzük úgy, hogy elvettek tőlünk valamit, miért érezzük kiszolgáltatva magunkat, érzelmeinket, bensőséges viszonyainkat?

Másoknak írjuk? Idegeneknek?

Kik azok a mások, azok az idegenek?

Akiknek nem tudjuk a nevét? Nem köszönünk nekik az utcán? És ha tudjuk a nevüket, köszönünk nekik, akkor már ismerjük Őket? Akkor már nem lesznek idegenek?

Ez valóban ennyire egyszerű?

Kivel, kikkel akarjuk megosztani legféltettebb titkainkat?

Egy képzelt, hozzánk közel álló személlyel? Remélt baráttal, barátokkal, akik létezéséről csak a hiányukból tudunk?

Egy „idegennel”, akinek még nem köszöntünk, de tudjuk, hogy létezik valahol?

Olyannal, aki elég közel van hozzánk, mégis eléggé távol ahhoz, hogy minden titkunkat rábízhassuk? 

Igen, én többek között Neki, Nekik írom emlékkönyvemet a saját történeteimről, távoli, régmúltat idéző emlékeimről, egy mára már csak nyomaiban fellelhető civilizációról, Örök Lelkünk bolyongásáról.

És Te, kedves ismeretlen - ismerős barátom, mire számítasz, amikor belenézel egy emlékkönyvbe?

Érdekes történetekre?

 – Remélem, ilyent is találsz benne.

Intim dolgokra?

– hm.

Arra, hogy benne vagy-e?

- Benne vagy!

Közös a gyökerünk, közös a múltunk, közösek az emlékeink, a jövőnk is közös lesz. Ha akarjuk, ha nem.

Az abszolút igazságot keresed?

Az nincs benne. Olyan nem létezik!

Szubjektív történeteim vannak benne, sajátos világlátásom, megélt, sokszor megszenvedett tapasztalataim. Az én igazságom. Abból a szemszögből, ahol én álltam, úgy ahogyan én láttam és úgy, ahogy visszaemlékszem rá.

A múltunkról és a jövőnkről való nyitott, közös gondolkodás, elmélkedés ablakot nyithat bennünk egy megfelelő információk hiányában sötétnek vélt helyiségből a megismerés, saját és közös sorsunk megértése felé.

Az is lehet, ajtót találsz, amin belépve egy másik sötét terembe érkezel és hiábavalónak érzel minden erőfeszítést, amit a megismerés irányába tettél.

Lehet, hogy csak várnod kell, amíg felkel a nap és megvilágítja, érthetővé teszi, a számodra fontos dolgokat.

Lehet, hogy el kell húznod a függönyt. Nem tudom. A Te feladatod, a Te döntésed.

Kérdezhetek?

Téged mi vezérel, a kíváncsiság, vagy a megismerés?

Ha a kíváncsiság vágya hajt, nyugodtan tedd le ezt a könyvet, nem fog örömet okozni, ha a megismerésé, tudunk beszélgetni.